top of page

Április 11. - A Magyar Költészet Napja


(1823-1849)


A Magyar Költészet Napján ebben az évben nemzeti költőnkre, a kétszáz évvel ezelőtt született Petőfi Sándorra (1823-1849) emlékezünk.

Rövid életét, munkásságát mindannyian jól ismerjük, hiszen számos versét már gyermekként megtanultuk, de sok-sok költeményének rímei felnőttként is megdobogtatják minden magyar ember szívét-lelkét.

Március 15-i ünnepi műsorunkon megemlékeztünk a forradalmár Petőfiről; ma utolsó verseinek egyikével, a harci zaj közepette is idillikus hangulatot felidéző ars poeticai gondolatokkal elevenítjük fel a magyar költészet halhatatlan alakját.


PACSÍRTASZÓT HALLOK MEGINT


Pacsírtaszót hallok megint! Egészen elfeledtem már. Dalolj, tavasznak hírmondója te, Dalolj, te kedves kis madár.

Oh istenem, mi jólesik A harci zaj után e dal, Mikéntha bérci hűs patak füröszt Égő sebet hullámival.

Dalolj, dalolj, kedves madár, Eszembe hozzák e dalok, Hogy nemcsak gyilkos eszköz, katona, Egyszersmind költő is vagyok.

Eszembe jut dalodrul a Költészet és a szerelem, Az a sok jó, mit e két istennő Tett és még tenni fog velem.

Emlékezet s remény, ez a Két rózsafa ismét virít Dalodra, és lehajtja mámoros Lelkem fölé szép lombjait,

És álmodom, és álmaim Oly kedvesek, oly édesek... Terólad álmodom, hív angyalom, Kit olyan híven szeretek.

Ki lelkem üdvessége vagy, Kit istentől azért nyerék, Hogy megmutassa, hogy nem odafönn, De lenn a földön van az ég.

Dalolj, pacsírta, hangjaid Kikeltik a virágokat; Szivem mily puszta volt és benne már Milyen sok szép virág fakad.


Betlen, 1849. március 8.



3 Ansichten

Aktuelle Beiträge

Alle ansehen

Comentários


bottom of page