Magyar Filmklub
A Freiburgi Magyarok Baráti Körének „Magyar Filmklubja“ 2007 október 19-én indult útjára. A Filmklub ötletének szülői, valamint a vetítésre kerülő filmek válogató szerkesztői és az esték háziasszonyai Fodor Ildikó és Kornberger Gabriella voltak. Az ő szerkesztésükben – 2007 és 2011 között 37 filmet mutatott be a „Magyar Filmklub“.
A filmek kiválasztásában meghatározó szerepet játszott az a szándék, hogy elsősorban magyar filmek kerüljenek bemutatásra és lehetőség szerint olyanok, amelyeknek német illetve angol felirata van.
A Magyar Filmklub bemutatott ugyanakkor olyan filmeket is, melyeket nem magyarok készítettek, de a filmeknek voltak magyar vonatkozásai (Pl. Az angol beteg, A szabadság vihara).
2012 -től Farkas Ferenc vette át a Magyar Filmklub szerkesztői, szervezői feladatait. Az 2012 évben 10 filmet mutatott be a Filmklub.
A szerkesztői elvek nem változtak. A Magyar Filmklub továbbra is magyar vagy magyar vonatkozású filmeket mutatott be.
A továbbiakban a Magyar Filmklub célja és szándéka, hogy az esztétikailag és formailag értékes filmek mint a “Budapesti 12”, valamint a nemzetközi filmpiacon megjelenő “magyar vonatkozású” filmek mellett “közönségfilmeket” is bemutasson, amelyeket kifejezetten a tagság, a látogatók kívánságára illesztünk a programba.
A további időpontokra minden érdeklődő leadhatja javaslatát az info@freiburgimagyarok.com címre és a legtöbb szavazatot kapott film kerül vetítésre. Fenntartva azonban szerkesztői jogunkat arra vonatkozóan, hogy a fentiekben említett “esztétikai és formai szempontból” értékes filmeket –az elkövetkező pár évben – valamikor mégis csak műsorra tűzzük. Itt az internetoldalon közöljük az aktuális időpontot és a vetítésre kerülő filmet, annak legfontosabb adataival (rendező-cím-év-ff vagy színes-hang). Részletes ismertetőt a film időpontját megelőző körlevélben közlünk, illetve akinek internet- hozzáférése van onnan beszerezheti a filmhez kapcsolódó részletes információt. Bármilyen más egyéb – a Magyar Filmklubbal kapcsolatos – kívánsággal, észrevétellel kapcsolatban írjanak a fenti címre.
(A program időpontjai – az egész évre való tervezés miatt - némely esetben változhatnak, erről megfelelő időben tájékoztatjuk Önöket!)
Ungarischer Filmklub
Einmal im Monat zeigen wir ungarische Filme. Vor der Filmvorführung haben unsere Gäste die Möglichkeit mehr über die kunstbezogene, kulturelle und gesellschaftliche Rolle des präsentierten Films zu erfahren. Danach findet optional eine freie Diskussion bei einem Glas Wein statt. Die Filme sind in ungarischer Sprache, die meisten der ausgewählten Filme haben jedoch deutschen oder englischen Untertitel. Somit möchten wir Interessenten, die kein Ungarisch verstehen, die ungarische Kultur etwas näher bringen, und gemischten (Ehe)Paaren die Gelegenheit bieten, gemeinsam an einem ungarischen Programm teilzunehmen. Die Teilnahme am Filmklub ist nicht an eine Mitgliedschaft gebunden, wir heißen gerne auch Nicht-Mitglieder herzlich Willkommen!
Schreiben Sie uns Ihre Filmwünsche!