top of page

Áldott pünkösdöt kívánunk

Datum wird bekanntgegeben

|

Ort wird bekanntgegeben

Tickets stehen nicht zum Verkauf
Jetzt andere Veranstaltungen ansehen
Áldott pünkösdöt kívánunk
Áldott pünkösdöt kívánunk

Zeit & Ort

Datum wird bekanntgegeben

Ort wird bekanntgegeben

Über die Veranstaltung

A pünkösdi csodaként általában a nyelveken szólást szoktuk emlegetni. Többségünknek erre az eseményre összpontosul a pünkösd fogalma: amikor a tanítványok bátorságot kaptak, és bátran kiálltak, nyelveken szólva hirdették azt, hogy Jézus feltámadt a halottak közül, ezzel pedig elérhető közelségbe került Isten országa. Mindezek rendben is vannak, igazunk is van, mégis szem elől tévesztünk egy igen fontos részletet: tudniillik, mindezek csak következményei a valódi csodának, mégpedig annak, hogy Isten lakozást akart venni a tanítványai életében. Korábban az olyan csodák, mint a lángnyelvek megjelenése csupán a Szent Sátorra és a Templomra korlátozódtak, mely egyszersmind el is választotta az embert Isten jelenlétéből. Az emberek csak álltak, látták és csodálták ennek a csodának a kibontakozását, de egy bizonyos értelemben kimaradtak belőle. Ez változik meg pünkösd ünnepével: Isten úgy dönt, lakozást vesz az emberben, és rajta keresztül akar jelen lenni a Földön. Korábban a Templom bizonyíték volt Isten létezésére, és azon keresztül volt megtapasztalható, ám…

Diese Veranstaltung teilen

©2024 Freiburgi Magyarok Baráti Köre.

bottom of page