A Freiburgi Magyarok Baráti Köre fennállásának immár 35. évében "FMBK Arcképek" címmel sorozatot indítunk, amelynek célja, hogy bemutassuk egy-egy Freiburgban vagy a régióban élő magyar, az Egyesület életében nagy múltra visszatekintő, meghatározó honfitársunk élettörténetét. Azokét, akik a kezdetektől végigkísérik az Egyesület életét.
KCSP ösztöndíjasként felvállaltam, hogy leülök beszélgetni ezekkel a személyekkel, mert meggyőződésem, hogy mindenkinek van egy története, melyen keresztül megismerhetjük magát az egyént - megvilágítva származását, gyerek- és ifjúkorát, magyar gyökereit is.
Interjúalanyaimnak nem is akármilyen története van, rendkívül szórakoztató és tanulságos beszélgetésekben lehetett részem. Sorozatunk harmadik felvonásában egyesületünk prominens tagját, Dr. Láng Csaba ügyvédet, a freiburgi Jehle-Láng-v.Rudloff-Köberle ügyvédi iroda egyik vezetőjét, a Német-Magyar Jogász Egyesület elnökét mutatjuk be, aki munkásságáért és a német-magyar kapcsolatok terén kifejtett széleskörű tevékenységéért a Magyar Érdemrend lovagkeresztje valamint a Sulyok Dezső -emlékérem kitüntetésben részesült.
Dr. Láng Csaba 1995 óta egyesületünk tagja és támogatója.
Beszélgetés Dr. Láng Csabával
Hova valósi eredetileg?
Tatán születtem 1950. június 16-án.
Hogy telt a gyerekkora?
Magyarországon óvodába jártam, majd két hónapig általános iskolába. Közvetlenül az 1956-os forradalom után a szüleim velem és néhány barátainkkal Ausztriába menekültünk. A menekülés nagyon kalandos volt. Ausztriából Németországba kerültünk, majd néhány közbeeső megálló után Neustadt an der Weinstraße-ba, ahol gyermekkorom hátralévő részét töltöttem.
Be tudott illeszkedni? Sikerült alkalmazkodni?
A németek szívélyesen és gondoskodóan fogadtak minket, és nem volt gondunk a beilleszkedéssel. A szüleim már beszéltek valamennyire németül, én pedig gyorsan megtanultam ezt az idegen nyelvet, és hamarosan sok német barátom lett.
A Neustadt/W. gimnázium elvégzése után a Freiburgi és Genfi Egyetemen jogot és franciát tanultam. 1982-ben jogi doktorátust szereztem, és azóta ügyvédként dolgozom Freiburgban. 2011 októbere óta a Német-Magyar Jogászegyesület elnöke vagyok. Ebben a minőségemben Magyarország Berlini Nagykövetségével közösen több szakkonferencián vettem részt előadóként. 2014-ben a Magyar Érdemrend Lovagkereszt és 2016-ban Sulyok Desző Emlékérem kitüntetést kaptam.
Hazalátogat? Ha igen, milyen gyakran?
Szüleim, de én is, büszkék voltunk magyar hazánkra, és nem akartak egy családi ágban német eredetű vonalra hivatkozni. Ezért csak 10 év után, 1966-ban kaptuk meg a német állampolgárságot. Ezt követően rendszeresen jártunk Magyarországra rokonokat és barátokat látogatni, én először a szüleimmel, majd a 70-es évek közepétől egyedül is.
Mi köti a magyarsághoz?
Természetesen az eredetem, de a némileg eltérő mentalitás is.
Gyerekek, unokák vannak?
Két lányom van, 16 és 20 évesek.
Milyen viszony fűzi az Egyesülethez?
Nagyon értékelem az összetartást és a magyar hagyományok ápolását. Sajnos, a munkám és a magánéletem miatt nagyon elfoglalt vagyok, ezért csak ritkán tudok részt venni a rendezvényeken.
Mi a legkellemesebb emléke az Egyesülettel?
A nyári grillezés.
Ha választani kéne, inkább magyarnak, németnek, mindkettőnek vagy egyiknek sem érzi magát?
Kettős állampolgár vagyok, és ugyanígy érzek.
Comments