Április 11. - A Magyar Költészet Napja

(1823-1849)

A Magyar Költészet Napján ebben az évben nemzeti költőnkre, a kétszáz évvel ezelőtt született Petőfi Sándorra (1823-1849) emlékezünk.

Rövid életét, munkásságát mindannyian jól ismerjük, hiszen számos versét már gyermekként megtanultuk, de sok-sok költeményének rímei felnőttként is megdobogtatják minden magyar ember szívét-lelkét.

Március 15-i ünnepi műsorunkon megemlékeztünk a forradalmár Petőfiről; ma utolsó verseinek egyikével, a harci zaj közepette is idillikus hangulatot felidéző ars poeticai gondolatokkal elevenítjük fel a magyar költészet halhatatlan alakját.

PACSÍRTASZÓT HALLOK MEGINT

Pacsírtaszót hallok megint!
 Egészen elfeledtem már.
 Dalolj, tavasznak hírmondója te,
 Dalolj, te kedves kis madár.
 

Oh istenem, mi jólesik
 A harci zaj után e dal,
 Mikéntha bérci hűs patak füröszt
 Égő sebet hullámival.
 

Dalolj, dalolj, kedves madár,
 Eszembe hozzák e dalok,
 Hogy nemcsak gyilkos eszköz, katona,
 Egyszersmind költő is vagyok.
 

Eszembe jut dalodrul a
 Költészet és a szerelem,
 Az a sok jó, mit e két istennő
 Tett és még tenni fog velem.
 

Emlékezet s remény, ez a
 Két rózsafa ismét virít
 Dalodra, és lehajtja mámoros
 Lelkem fölé szép lombjait,
 

És álmodom, és álmaim
 Oly kedvesek, oly édesek...
 Terólad álmodom, hív angyalom,
 Kit olyan híven szeretek.
 

Ki lelkem üdvessége vagy,
 Kit istentől azért nyerék,
 Hogy megmutassa, hogy nem odafönn,
 De lenn a földön van az ég.
 

Dalolj, pacsírta, hangjaid
 Kikeltik a virágokat;
 Szivem mily puszta volt és benne már
 Milyen sok szép virág fakad.

Betlen, 1849. március 8.