logo
de
Startseite
Der Verein
Vereinsgeschichte
Vorstand
Hilfsprogramme
Schule
Kindergarten
Veranstaltungen
Fotoalbum
Híradó, unsere Zeitung
Unsere Stadt Freiburg
Kontakt
Beitrittserklärung
Nützliche Links
Impressum

Segélyprogramjaink

Kis egyesület vagyunk, anyagi lehetőségeink korlátozottak. Mégis a kezdetektől fogva megpróbálunk segíteni. Első segélyszállítmányunk egy erdélyi gyerekotthonba ment, majd néhány erdélyi nagycsaládosnak juttattunk el csomagot. Időközben kikiristályosodott az a vélemény, hogy ne aprózzuk el a rendelkezésre álló összeget, s válasszunk ki egy olyan területet, ahol hatékonyan segíthetünk. A Teodidaktos (Kolozsvár) és a Bartók Béla Alapítvány (Temesvár) támogatásával rászoruló tehetséges fiatalok továbbtanulását, iskoláztatását tesszük lehetővé, immár több mint 10 éve. A két szervezettől valamint maguktól a fiataloktól kapott visszajelzések azt igazolják, hogy jó helyre kerül a rendszeres évi adomány .
Hála az ARAG nagyvonalú támogatásának néhány éve már a Vajdaságba is eljuttathatunk ösztöndíjakat.
Természetesen tartalékolunk egy bizonyos összeget a rendkívüli eseményekre is , így pl. a 2001-es magyarországi árvíz idején is adhattunk egy jelentősebb összeget a rászorulóknak és nem egy alkalommal bajba jutott honfitársainknak is segítettünk.

A szerény tagdíjakból nem tudnánk mindezt megtenni, de vannak tagjaink és barátaink, akik rendszeresen kisebb – nagyobb összeggel támogatnak bennünket. Ezt ezúton is megköszönjük és továbbra is várjuk mindazok adományát, akik fontosnak tartják a rászoruló fiatalok támogatását, elősegítve ezzel a szülőföldön való maradást is!