logo
de
Startseite
Der Verein
Vereinsgeschichte
Vorstand
Hilfsprogramme
Schule
Kindergarten
Veranstaltungen
Fotoalbum
Híradó, unsere Zeitung
Unsere Stadt Freiburg
Kontakt
Beitrittserklärung
Nützliche Links
Impressum

Újságunk a Híradó

A márciusi szám tartalmából



Vezetőségválasztó közgyűlés

2006-ban mint leköszönő elnök az apadó taglétszám ellenére is 'óvatos optimizmussal' tekintettem a jövő elé. Az elmúlt évek nekem adtak igazat. Lelassult az idősebb generáció lemorzsolódása, és ami a legfontosabb, hogy az elmaradtak helyére újak jöttek: fiatalok, dinamikusak, tettre készek.
A közgyűlésen a tagság 1/3-a jelent meg. Jó lett volna, ha ennél többen vagyunk, de a régi idők néhány gyűlésére visszaemlékezve ez az arány inkább jónak mondható.
Az elnöki beszámolóban Koncz Ágnes hangsúlyozta a freiburgi magyar iskola és a szeptemberben beindult magyar óvoda jelentőségét. (Székely Zita tanító néni és Horváth Brigitta illetve Lamanda Ágnes óvó nénik vezetésével 10–11-es létszámmal működnek a csoportok. A karácsonyi ünnepségen örömmel tekintettük meg bemutatójukat.)
Kiemelte az újonnan beindult Magyar Filmklub sikerét, amelyet két fiatal új, immár vezetőségi tagunk, Kornberger Gabriella és Fodor Ildikó szervez. A filmklub korosztály nélkül mindenkinek szól és olyan tagjaink, barátaink is eljönnek, akiket különben alig-alig látunk a klubdélutánokon. Pozitív az is, hogy teljesen önellátó: a belépődíj fedezi a terembért, a harapnivalót és italokat, sőt még egy kevés hasznot is hoz.

Ismertetjük Koncz Ágnes elnöki beszámolójának főbb pontjait:
  1. Tagságunk alakulása:
    Jelenleg 87 tagunk van.
    2007-ben elhunyt tagjaink, támogatóink: Götz István, Dián Helén, Dr. Hilkene Herbert (– egy perces megemlékezés- )
    Új tagjaink: Dr. Kibédy Varga Áron, Kornberger Gabriella és férje Jörn, Bálint Ferenc és Gabriele, Margarete Eisele, Fodor Ildikó, Koltay Péter és családja, Arató András és családja.
    Beindított programjaink: Magyar Iskola, Magyar Óvoda, Filmklub.
  2. Elmúlt évi programjaink:
    • 2007. március 17: március 15-i megemlékező műsor + hangverseny meghívott művészek: Tóth Orsolya és Serfőző Henrik (Budapest),
    • 2007. április 2: klubdélután. Kibédy Varga Áron előadása: Magyar barokk költészet címmel,
    • 2007. május 19: klubdélután. Vendégünk volt: Kovács József müncheni főkonzul,
    • 2007. május: egyesületi kirándulás Schneider Alfred szervezésében,
    • 2007. június: egyesületi családi grillezés,
    • 2007. szeptember 9: Szent István emlékünnepség,
    • 2007. szeptember 29: klubdélután. Vendégünk volt: Keresztury Tibor, a stuttgarti Magyar Kultúrintézet igazgatója,
    • 2007. október 27: klubdélután: Október 23-i megemlékezés. Filmvetítés: MANSFELD,
    • 2007. november 3: a Szabadság, Szerelem c. film vetítése a Kommunales Kinoval kooperációban,
    • 2007.november 23: klubdélután. Vendégünk volt Berecz András mesemondó, népdalénekes,
    • 2007 december 15: Karácsonyi ünnepség a magyar iskola és óvoda diákjainak szereplésével + mézeskalács bemutató.
A beszámoló után a pénztáros jelentése következett. Anyagi helyzetünk a tavalyihoz képest érdemben nem változott.
Örvendetes, hogy a tagság fizetési morálja javult az előző évekhez képest. Mivel segélykontónkon jelentős pénzösszeg gyűlt össze, felvetődött, hogy miért nem adjuk ki rögtön ezt a pénzt. Buza Kiss Ildikó válaszolt erre a kérdésre, megvilágítva, hogy három alapítványban vállaltunk kötelezettséget, s ezt szeretnénk évekig tovább vinni. Rendkívüli esetekre is tartogatunk egy bizonyos összeget. Ha az ARAG-pénzek elmaradnának, még abban az esetben is tudjuk majd folytatni 4-5 évig a megkezdett segélyakciókat. Ezután egy vajdasági diák levelének a felolvasása következett, így a számok mögött megláthattuk az embereket, a segélyezetteket is, s érthetőbbé vált, kiket és miért támogatunk.
Elnökünk röviden beszámolt arról is, milyen rendezvényeket tervezünk a 2008-as esztendőre.
Íme a rövid programelőzetes, amely az év folyamán természetesen módosulhat: Jövő évi programjaink között szerepel az egyesület 20. éves fennállásának megünneplése. Mivel ezt szeptember/októberre tervezzük, felmerült a kérdés, lehet-e két olyan munkaigényes nagy rendezvényt tartanunk, mint a Szent István ünnepség és a jubileumi megemlékezés. Érdekes módon idén nem volt vita: egyhangúan úgy döntöttek a jelenlévők, hogy a 20. éves évfordulóra koncentráljunk és a Szent István ünnepséget az eddig megszokott keretek között ez évben ne rendezzük meg. Alakult egy önkéntes jelentkezőkből álló bizottság, amely az évfordulóhoz ötleteket gyűjt és ezeket koordinálja. Több elképzelés is szóba került, döntés még nincs. Részletekkel később jelentkezünk.
Az Egyebek pont alatt a segélyekről alaklult ki vita. A német egyesületi szabályzat szerint sem áll módunkban eltérni az eddigi gyakorlattól (a szociálisan rászorulók, elsősorban fiatalok segítése), így fájó szívvel, de két ötletet is elvetettünk. Egy magyar fiatalokból álló iskolai kórus kért segítséget ahhoz, hogy egy ausztriai kórusvilágversenyen részt vehessen. Ugyancsak nemet kellett mondanunk Schell Csilla könyvkiadást támogató kérésére is. Baráti légkörben, jó hangulatban zártuk a közgyűlést.

Buza Kiss Ildikó



>> vissza a Híradó címlapjához




Bemutatjuk a 2008-as vezetőség két új tagját:

Fodor Ildikó
A három (német-magyar-román) nemzetiségű kis erdélyi városban, Segesváron születtem, ott is jártam iskolába 18 éves koromig. Azután elkerültem Kolozsvárra, a Babes-Bolyai Egyetem magyar-német tanárképző szakán jártam három évet. Kolozsvár utáni stációm Berlin volt, 1999 őszén kerültem a német fővárosba a Berlini német-román Társaság ösztöndíjával. Eredetileg csak azért jöttem ki, hogy megismerjek egy másik egyetemi rendszert, és hogy jobban megtanuljam a német nyelvet, hiszen otthon nemigen volt rá lehetőségem gyakorolni. Aztán Berlin egyre jobban megtetszett, úgyhogy eldöntöttem, itt fejezem be az egyetemet. Így is lett: 2004-ben lediplomáztam, utána egy évet Budapesten tanároskodtam, fordítottam. Férjem, Nemes Balázs, 2003 óta Freiburgban doktorál, és miután összeházasodtunk, én is leköltöztem Freiburgba. Jelenleg német nyelvtanárként dolgozom az IBiS e.V. interkulturális szervezetnél, migráns elemista gyerekeket tanítok. A FMBK-nak tavaly óta vagyok tagja. Nagyon örülök, hogy létezik Freiburgban egy ilyen kör, ahol együtt lehetek magyarokkal. Örülök annak is, hogy Kornberger Gabi kezdeményezésével beindítottuk a Magyar Filmklubot, majd fél éve lelkesen szervezzük, ez nekem igazi kikapcsolódást jelent. Úgy érzem, a FMBK lehetővé teszi számomra, hogy lassacskán ne idegennek, hanem freiburgi magyarnak érezzem magam.


Kibédi Varga Áron
Irodalomalomtudós, egyetemi tanár, akadémikus és nagyszerű költő, akinek nemrég költözött választott hazájából, Hollandiából Freiburgba. Legtöbben ismerjük már őt, hiszen tavaly áprilisban emlékezetes előadást tartott a klubdélután keretében a magyar barokk költészetről. Törzsasztalaink egyik 'törzs'látogatója is. Ezért azt kértük tőle, hogy küldje el olvasóinknak egyik kedves versét. Ez megtörtént, nagyon köszönjük.

Íme a 2006-ban keletkezett (egyik kedvenc) vers, a hamarosan megjelenő új verseskötetéből:

Kibédi Varga Áron: Váltság

Minden isten mögött zátony,
a madarakat eltalálom.


Eltalálom, feltálalom:
találgatom, mert a sorsuk
halhatatlan.


Halhatatlan, mint az álom.
Az isteneket mind megvárom.


Az istenek leváltanak,
felvállalják sok sorsunkat


nemcsak egyet, nemcsak hármat,
harmadnapon feltámadnak.


Sorstalanok mint az álom,
minden isten mögött zátony.



>> vissza a Híradó címlapjához